A mai bejegyzés kiindulópontja a NépszbadságOnline augusztus 28-i, számomra különösen megragadó bejegyzése: http://www.nol.hu/velemeny/20090828-tatjana_a_postan, amiben a mai levelzésről olvashatunk, és részben (gondolom) Cseh Tamásról.

"Lehet, hogy ez a lány még sosem kapott igazi levelet? Csak felszólítást, csekket, reklámszemetet, és nem tudja, milyen az, levelet várni. Szívdobogva kinyitni a postaládát, felismerni egy borítékon egy kézírást, elmosódott bélyegzőket silabizálni. Nem tudja, milyen az elolvasni egy levelet százszor, veszekedni a nővérrel: Te elolvastad az én levelemet?! Nem lesz neki kopott bőröndje, amit féltve hurcol magával minden költözködésnél, mert benne vannak a levelek, képeslapok amit életében kapott? Tudok én adaptálódni: megtanultam fényképezni telefonnal és telefonálni fényképezőgéppel, bankkártyát is használok, ha kell majd, a Holdra is felszállok, de a levél... ahhoz ragaszkodnék. Lehet, hogy már az írók sem leveleznek? "Toldi írójához, elküldöm lelkemet..." Dehogy küldik! Tán egy e-mailt: díjadhoz gratulálok, nekem is kéne, kivel kell jóba lenni?"

Nem is tudom már mikor kezdődött az, hogy levelezzek. Persze, van nekem is e-mail címem, olykor oda kapok valami levelet, de legtöbbször a HotDog ír, hogy mi történt azóta, hogy utoljára meglátogattam a profilomat, vagy különböző spam-ek csúfítják a postafiókom. Ezeket persze olvasatlanul dobom is a kukába, majd onnét törlöm végleg.

Aztán ott van a másik mód. Az iwiw. Már e-mail cím sem szükségeltetik, az illető csak rákattint az üzenetek menüre, és van x karaktere, amin belül azt ír neked, amit akar, sőt a rendszer még bizonyos szavakat vagy hangulatjeleket még képekre is cserél. Éppen ezért olvashatatlan sokszor az üzenet. És egyszerre akár több embernek is mehet.

Vagy ott van az üzenőfal. Már nem sms-t írnak, hanem ott beszélik meg az esti randevút, vagy a másnapi ivászatot. Mert az sms pénzbe kerül, az internet pedig elsőre ingyenes, a havidíjat vagy a cég, vagy az iskola vagy a szülő fizeti.

És akkor ott van a levél. Bármilyen hosszú lehet, csak az van benne, amit leír az ember, és olyan jó érzés olvasni egy hosszú, fárasztó nap után. Megírni pedig még jobb. Egyrészt ilyenkor tudom csak igazán megbecsülni, hogy milyen jó, hogy tudok kézzel írni. Félő, hogy a jövő gyermekei már képtelenek lesznek kézzel írni, hiszen ott a számítógép, azon csak billentyűk vannak, ahhoz nem kell tudni, hogy a kézzel is leet olyan mozdulatokat végezni, amikkel betűk formálhatók. Egy postakész boríték, ha elsőbbségivel szeretnéd, csak 100 forint. Másnap már ott van a címzett postaládájában, szinte másnap. És olvashatja.

Általában persze hülyének néznek, hogy miért írok levelet én is, e-mail helyett. A válasz egyszerű: Hogyan küldte volna el Rébék nekem a vonatjegyét, ami emlék volt a budapesti utazásáról? Vagy Timi hogyan küldhetett volna el egy újságcikket, kivágva?

A levélhez ragaszkodom, mint a képeslaphoz. Tudom, hogy milyen jó érzés kapni egy képeslapot a világ egy városkájából. Legutóbb Mesivel beszéltük, hogy küldök neki Szolnokról egy képeslapot. És küldtem, csak úgy. Néha egy képeslap is fel tudja dobni az embert.

Mert a levélhez vagy a képeslaphoz idő kell és türelem. Azt nem lehet két munka között a gép előtt ülve bepötyögni, ahhoz külön kell ülni és gondolkodni. Olyankor érezni lhet, hogy az illető gondolt ránk.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.