Az Emil.RuLeZ! számomra egy maxival kezdődött. Gyermekkorom zenéjét feldolgozó bejegyzéseim második részét velük kezdem.

A Hello.Tourist! című maxi volt az első élményem, és nemcsak nekem tetszett meg azonnal, hanem a szüleimnek is. Aztán persze megvettük a cédéiket, a zanga!zanga már kimaradt, abból összesen az énektanárom mutatott egy számot, hogy így is lehet rappelni.

Hajós András azóta inkább a Heti Hetesben humorizál, nagyon jól. Saját műsorai eleve kudarcra voltak sajnos ítélve, mivel egy KEHA nem mérhető össze Fábry Sándor esti műsorával. Annyira mélyre nem tudott még süllyedni.

Most, hogy előtérbe kerültek a látszólag underground, az abszolút alternatív és a köztes zenekarok az ízlésemben, újra szívesen hallgatom a Zazie az ágybant.

A Lordról keveset írok. Édesapám mutatta és ajánlotta, kaptam tőle egy cédét. Akkor nagyon tetszett a zenéjük, még most is szívesen hallgatnám. A Szigeten kimehettem volna a koncertjükre, de csak egy okból nem tettem: volt egy balhé az énekes körül, és nem tudom, hogy milyen koncerteket adnak. Persze a fesztiválnak van egy előnye, hogy otthagyhatom őket. De minden bizonnyal volt valami érdekesebb.

Egy érdekes és kellemes kitérő volt 2003/04-ben a Kowalsky meg a Vega. Kowa számomra ismeretlen volt a Black Outból, csak hallottam, hogy ott kezdte. Amit ebben a zenekarban (Kowamegavega) csináltak, az nagyon tetszett. A koncertjeik rendre nagyon jók, és a dalaik úgy maradtak meg a fülemben, hogy nem tolakodtak közben.

Amikor 2003-ban felvettek a gimibe, akkor kezdtem saját magamtól zenét hallgatni. Innen mazsolázgatok most.

Az egész az Alvin és a Mókusokkal kezdődött. Egy osztálytársam, Lilla mutatta, ha jól emlékszem, én pedig, hogy bevágódjak nála, meghallgattam. És magával rántott az, amit a nyíregyházi zenekar nyomott. Szépen megvettük a cédéiket, az utolsó, amiért pénzt adtam, a Most is ugyanolyan jó. Az még bejött, amit utána csináltak, az már nagyon nem tetszett. Előbb a Green Day stílusát honosították meg itthon, ami még jól is állt nekik, de utána már úgy éreztem, hogy nem az én világom. Zeneileg még csinálnak jó dalokat, de szerintem javasolt volna nekik egy szünet. De ők tudják. A régebbi dalaikat még mindig szívesen hallgatom.

Ha már a punknál tartunk, meg kell említeni a Mecsek (leg)alját, a Hétköznapi Csalódásokat. 2004 volt már talán, amikor az új osztálytársunk lemásolta nekem a Globalhét. Magával ragadt, épp akkor váltak a szüleim, olyan jó pörgős volt, már a hallgatásában ki lehett adni minden dühöt. Tényleg mindent. Szépen letöltögettük a korábbi dalokat, és bevillant, hogy ez menyire jó. Egyszerű, mégis üt. Aztán a két új albumukért pénzt adtam, de már sokat nem hallgattam. Bár a József Attila-feldolgozásokat tartalmazó albumuk minőségileg a legjobb munkájuk, leginkább a korai dalok (a velem egyidősek) tetszenek a mai napig. De koncertre már biztosan nem mennék le. És nem a zenekar miatt. Willyt pedig sajnáltam, amikor meghalt...

Jóval később jött (talán a következő évben) a Macskanadrág. Akkor a Modern szerenád izgatta a füleimet, és csalódás volt a Csillag még késik. Onnantól nem követtem őket. De a Modern sz. maradt kedvenc, csak ritkásan hallgattam bele. Most meg rátaláltam a YouTube-on, föl is raktam az albumot a gépre, hallgatom, és azon gondolkodom, hogy vajon miért feljtettem el őket. Aztán rájöttem.

Alternatív zenekarok (Kispál és a Borz; Kiscsillag; 30Y; Kaukazus; Quimby) kerültek a látóterembe, valamint elmozdultam a ska felé, és hirtelen annyifélét kezdtem hallgatni, hogy kimaradoztak olyan zenekarok is, mint: Emil.RuLeZ!; Lord; Kowalsky; mások is még...

A következő részben róluk írok.

Tartózkodnék minden lerágott csontról. Csak egy képről és egy képsorról írnék. A Népszabadság címlapon hozott egy képet a Bajnai-Fico találkozóról. A TV2 Tények c. műsorában pedig mutatták is, ahogy üdvözölték egymást.

Nem emlékszem rá pontosan, hogy kommunikációból mit is tanultunk, szóval megpróbálok laikusként hozzászólni. A képen azt látjuk, hogy BG mintha félve nyújtaná oda a kezét, ellenben RF bátran, széles mozdulattal csap bele BG kezébe. A képről az tükröződik, hogy BG bizony fél, mert most az egyszer nem a kormány, nem a T. Ház előtt kell produkáljon, hanem bizony egy tökös, agresszív politikussal kellene tárgyalnia, és nem elég, hogy nem szabad sikítva elrohannia, még védeni is kéne a felvidéki magyarságot. Ismerjük be, nem könnyű az ő helyzete. De még OV vagy GyF sem lenne képes ilyen ellenféllel szembeszállni. VG vagy MK pedig minden bizonnyal szóhoz sem jutna, vagy ha jutna, csak odáig mennének, hogy Magyarország nem lesz Palesztína. (Melyik külföldi ország akar itt létrehozni egy másik államot?) A partvonalról könnyű bekiabálni. De gondoljuk meg, mi vajon mit tudnánk mondani egy olyan politikusnak, akiből árad a demagóg, agresszív sértődöttség? Mert RF valószínűleg most úgy érzi, hogy már bármit megtehet, és valamivel a saját országának is bizonyítani kell, hogy ők történelmi állam.

Végülis 1993 már történelem.

A Portugália ellen vívott hazai selejtező után olvastam újságot, blogot, értékelést, és mindenhol azt láttam, hogy ez a két kudarc várható volt.

Egyrészt hibáztatják Koemant, aki más szövetségi kapitányokhoz hasonlóan inkább játékosként volt jó. Nálunk persze bevált, hiszen gyenge csapatok ellen jál ment a magyaroknak. De tény, hogy Svédország és Portugália jobb. Szerintem Koeman sem gondolta komolyan, hogy továbbjuthatunk. És ha ki is esünk, a pénze megmarad, csak a célt nem érte el.

Érdemes utána olvasni, hibáztatják még Kistelekit, az MLSz elnökét, aki nekem gyanús. Sorozatos hibák után még mindig ő az elnök. El kéne zavarni, a válogatott élére egy hazai edzőt rakni, és megnézni, vajon érdemes-e külföldön játszó focistákkal dolgozni. MHagyjuk a francba a világbajnokságot, készüljünk a 2012-es kontinenstornára. De akkor a nulláról, és teljesítsünk 100%-osan!

Íme ez csak egy link: http://mindenamifoci.blogzona.hu/archives/2009/09/10/Inkabb_a_Madonna_V__Kipukkadt_a_lufi/

De van a Népszabadságban és gondolom a Magyar Nemzetben is szó róla.

A mai bejegyzés kiindulópontja a NépszbadságOnline augusztus 28-i, számomra különösen megragadó bejegyzése: http://www.nol.hu/velemeny/20090828-tatjana_a_postan, amiben a mai levelzésről olvashatunk, és részben (gondolom) Cseh Tamásról.

"Lehet, hogy ez a lány még sosem kapott igazi levelet? Csak felszólítást, csekket, reklámszemetet, és nem tudja, milyen az, levelet várni. Szívdobogva kinyitni a postaládát, felismerni egy borítékon egy kézírást, elmosódott bélyegzőket silabizálni. Nem tudja, milyen az elolvasni egy levelet százszor, veszekedni a nővérrel: Te elolvastad az én levelemet?! Nem lesz neki kopott bőröndje, amit féltve hurcol magával minden költözködésnél, mert benne vannak a levelek, képeslapok amit életében kapott? Tudok én adaptálódni: megtanultam fényképezni telefonnal és telefonálni fényképezőgéppel, bankkártyát is használok, ha kell majd, a Holdra is felszállok, de a levél... ahhoz ragaszkodnék. Lehet, hogy már az írók sem leveleznek? "Toldi írójához, elküldöm lelkemet..." Dehogy küldik! Tán egy e-mailt: díjadhoz gratulálok, nekem is kéne, kivel kell jóba lenni?"

Nem is tudom már mikor kezdődött az, hogy levelezzek. Persze, van nekem is e-mail címem, olykor oda kapok valami levelet, de legtöbbször a HotDog ír, hogy mi történt azóta, hogy utoljára meglátogattam a profilomat, vagy különböző spam-ek csúfítják a postafiókom. Ezeket persze olvasatlanul dobom is a kukába, majd onnét törlöm végleg.

Aztán ott van a másik mód. Az iwiw. Már e-mail cím sem szükségeltetik, az illető csak rákattint az üzenetek menüre, és van x karaktere, amin belül azt ír neked, amit akar, sőt a rendszer még bizonyos szavakat vagy hangulatjeleket még képekre is cserél. Éppen ezért olvashatatlan sokszor az üzenet. És egyszerre akár több embernek is mehet.

Vagy ott van az üzenőfal. Már nem sms-t írnak, hanem ott beszélik meg az esti randevút, vagy a másnapi ivászatot. Mert az sms pénzbe kerül, az internet pedig elsőre ingyenes, a havidíjat vagy a cég, vagy az iskola vagy a szülő fizeti.

És akkor ott van a levél. Bármilyen hosszú lehet, csak az van benne, amit leír az ember, és olyan jó érzés olvasni egy hosszú, fárasztó nap után. Megírni pedig még jobb. Egyrészt ilyenkor tudom csak igazán megbecsülni, hogy milyen jó, hogy tudok kézzel írni. Félő, hogy a jövő gyermekei már képtelenek lesznek kézzel írni, hiszen ott a számítógép, azon csak billentyűk vannak, ahhoz nem kell tudni, hogy a kézzel is leet olyan mozdulatokat végezni, amikkel betűk formálhatók. Egy postakész boríték, ha elsőbbségivel szeretnéd, csak 100 forint. Másnap már ott van a címzett postaládájában, szinte másnap. És olvashatja.

Általában persze hülyének néznek, hogy miért írok levelet én is, e-mail helyett. A válasz egyszerű: Hogyan küldte volna el Rébék nekem a vonatjegyét, ami emlék volt a budapesti utazásáról? Vagy Timi hogyan küldhetett volna el egy újságcikket, kivágva?

A levélhez ragaszkodom, mint a képeslaphoz. Tudom, hogy milyen jó érzés kapni egy képeslapot a világ egy városkájából. Legutóbb Mesivel beszéltük, hogy küldök neki Szolnokról egy képeslapot. És küldtem, csak úgy. Néha egy képeslap is fel tudja dobni az embert.

Mert a levélhez vagy a képeslaphoz idő kell és türelem. Azt nem lehet két munka között a gép előtt ülve bepötyögni, ahhoz külön kell ülni és gondolkodni. Olyankor érezni lhet, hogy az illető gondolt ránk.